A kutyák legalább 12.000 éve az ember hűséges társai, akár munkavégzésről van szó, akár segítségről, vagy akár csak a kellemes társaságukról. Nincs még egy olyan állat a földkerekségen, ami annyira közel került az emberhez, mint a canis lupus familiaris. Nem véletlen, hogy latin nevében szerepel a „családi”, ugyanis ténylegesen a család tagjává válhat egy-egy eb, annyira be tudják lopni magukat a szívünkbe. Neves állatkutatók írták, hogy a háziasítás és a közös munka révén a kutyák intelligenciája és gondolkodásmódja olyan irányban fejlődött, hogy szinte már csak a beszéd hiányzik belőlük az emberré váláshoz.
Mikor egy mopszot vagy egy hasonlóan kis termetű kutyát látunk, akkor elég érdekes belegondolni, hogy az ősei valamikor, több tízezer évvel ezelőtt farkasok voltak. Az elsők, akik írásos feljegyzést is hagytak a kutyák tudatos tenyésztéséről a rómaiak voltak, de ennél valószínűleg mélyebbre kéne visszanyúlnunk a történelemben ahhoz, hogy bizonyos fajták kialakulásának gyökereit megtaláljuk. Az izoláció és az eltérő klíma, életkörülmények miatt a kutyák evolúciója több vonalon is zajlott, de abban minden szakértő egyetért, hogy egy közös ősre, valószínűleg a farkasok egyik alfajához vezethetőek vissza. Ezt az is alátámasztja, hogy minden kutyafaj keresztezhető, sőt, mint tudjuk, még a farkasokkal is lehetnek közös utódaik. Az ilyen fokú változatosság viszont egyértelművé teszi, hogy minden ősi kutyafajtának megvolt a maga szerepe, feladata.
Másmilyen egy őrző kutya, más egy pásztorkutya, és megint teljesen különböző egy tisztán házi kedvencnek tenyésztett faj példánya. Általában bizonyos jellegek, jellemvonások általánosak az adott feladatra szakosodott ebeknél, de eltérések is akadnak szép számmal. Mára azonban már igen kevés kutyát tartanak valóban az eredeti rendeltetése szerint, például a német juhászok sem csak birkák mellett fordulnak elő, ahogyan a vizslákkal sem mindenki jár vadászni, de ez nem jelenti azt, hogy a jellemző viselkedésbeli elemeik ne maradtak volna meg. Pontosan ezért érdemes többször is megfontolni, hogy a környezet, ahol a kutyát tartani tervezzük, megfelel-e az állat igényeinek. Egy foxi a gazdájával együtt őrül meg egy 30 négyzetméteres lakásban, ahogy egy nagy testű kutyának is nagyobb térre van szüksége, de egy kifejezetten rövid szőrű kutyát, például egy bullterriert sem lehet csak és kizárólag a szabadban tartani, mert egyszerűen nem alkalmas rá. Abban viszont mindegyik megegyezik, hogy nagyon sok szeretetre és törődésre van szükségük, mert ahogyan mi őket, úgy ők is társnak és vezetőnek tekintik az embert.