A családunkban mindenkinek van háziállata. Kutya, macska, hörcsög, nyuszi. Gyerekkorunkban mindig volt valamilyen háziállatunk. A legelső két cica volt, akiket nem terveztünk előre, de az egyik rokonom macskája kiscicákat szült és kisegítettük azzal, hogy örökbe fogadtunk közülük kettőt. Ők végigkísérték a gyerekkorunkat egészen addig, amíg a bátyám elköltözött otthonról és saját családot alapított. Sajnos a cicák már nincsenek velünk, de a bátyámnak azóta lett két kutyája és mi is befogadtunk másik három macskát. A háziállatok nemcsak arra jók, hogy legyen kivel játszani a gyerekeknek, hanem nagyon is hasznosak a gyerekek fejlődése és lelki egészsége szempontjából. Az állattartás segít a kicsiknek abban, hogy gondoskodást, empátiát tanuljanak kedvenceik segítségével. Fontos szerepük van a stressz oldásában és a magány leküzdésében is. Ezért is használják például a macskákat, kutyákat, lovakat állatterápiák keretein belül.
Mióta az unokahúgomnak gyógypedagógiai fejlesztésre kell járni, azóta igyekszünk olyan feladatokkal segíteni őt, amik állatokkal és a kutyáikkal kapcsolatosak, mert ezeket a feladatokat szívesen elvégzi. Fontos, hogy olyan dolgokat vonjunk be a tanulás folyamatába, amiket szeret, ezzel is ösztönözve őt a gyakorlásra. Az ő esetében ez a dolog a két kutyájuk. A játékos feladatok mellett, szüleivel rendszeresen látogatják a Mosolykulcs fejlesztő központot, ami egy gyerekek számára létrehozott fejlesztő közeg. A Mosolykulcsnál olyan szolgáltatásokat vehetünk igénybe, mint a logopédiai, pszichológiai kezelések, TSMT torna, baba-mama foglalkozások és gyógypedagógiai fejlesztő órák. Jelentkezés után felmérik a szakemberek gyermekünk állapotát, majd fél vagy egy évre választhatunk előfizetést a kezelés igénybe vétele esetén. Az órák és a gyógypedagógiai fejlesztő eszközök lehetővé teszik a gyermekek testi és szellemi fejlődését, aminek köszönhetően könnyebben be tudnak illeszkedni az óvodába vagy iskolába.

A gyógypedagógusok a sajátos nevelési igényű gyermekek kognitív képességeit támogatják és fejlesztik, amihez gyógypedagógiai fejlesztő eszközöket is használnak a hatékonyság növelésének érdekében. Együttműködik a szülőkkel, az óvodával vagy iskolával, hogy a gyermek minél jobban be tudjon illeszkedni társai közé és később a társadalomba is. Fontos az, hogy a feladatok és gyakorlatok elvégzése során a gyerek is együttműködő legyen és élvezze azokat, ezért is érdemes egy olyan közeget találni, ahol a szakemberek gyerekközpontúak és élvezetté tudják tenni a kis páciensek számára a tanulást és terápiát. Ilyen közeg a Mosolykulcs, ahol megbízható szakemberek teszik vidámmá és játékossá a foglalkozásokat. Honlapjukon rengeteg információt találhatunk munkásságukról, szakembereikről és arról, hogy pontosan mivel foglalkoznak. Blogbejegyzéseikben részletesen leírják, hogy milyen problémák esetén szükséges segítséghez fordulnunk és szülői tippeket is olvashatunk. A weboldalon olyan letölthető anyagokat is találhatunk, amik gyermekeink képességének felméréséhez megfelelő játékos tananyagot tartalmaznak. Ezekkel a feladatokkal akár otthon, önállóan is foglalkozhatunk gyermekünk szellemi fejlődésével, mintha egy gyógypedagógiai fejlesztő eszközt használnánk. Szakemberektől további tanácsokat kérhetünk azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú gyógypedagógiai fejlesztő eszközöket ajánlanak. Ezek általában olyan kirakók, logikai játékok, amiken jelen vannak a különböző színek, formák és számok, a gyerekek szellemi fejlődése érdekében. Ezeknek az eszközöknek a beszerzésekor otthon is képesek leszünk gyermekünknek segíteni a fejlesztő gyakorlatokban.
Ahhoz, hogy jelentkezzünk a Mosolykulcshoz, a honlapjukra ellátogatva kitölthetünk egy űrlapot, aminek beküldése után a központ felhív minket egy rövid telefonos beszélgetésre és személyes találkozás időpontjának egyeztetésére. Érdemes minél hamarabb felkeresni őket annak érdekében, hogy gyermekünk minél korábban megkapja a szükséges fejlesztést és a Mosolykulcs megbízható szakembereinek segítségét.